Miért ír a színész könyvet?

Csak.

Nemcsak…

Huszti Péter nemcsak azért, mert mostanában szinte kötelező.

És nem is mostanában írja, hanem mindig. Állandóan. Egyfolytában. Mert neki ez természetes. Mert ha megfogalmaz valamit, könnyebben talál magára a színpadon. Mert az a rögeszme űzi, hajtja, élteti, hogy a szerepben – mindig, minden szerepben – ott az ember, a „sárból, napsugárból” összegyúrt teremtmény, akihez a próbák folyamán, az előadások során el kell jutnia. Saját bőrét viszi a vásárra abban a reményben, hogy a partnere, a többiek is ezt teszik, különben az egészet megette a fene.

Afféle mozaikos önéletrajzot, pályaképet kapunk. Elemző emlékezést. Villanásnyi anekdotákat sajnos többségükben már csak néhai legendás pályatársakról, nagy elődökről, akik „az életüket fabrikálták bele egy-egy figurába”. Színpadi, öltözői és magánéleti sztorik kerülnek szóba, többek közt Kiss Manyi, Tolnay Klári, Mensáros László, Pécsi Sándor, Bessenyei Ferenc történetei. Szép gesztusok, viselt dolgok. Fontos előadások: Németh László Bodnárné-ja, a Peer Gynt, Az ember tragédiája, a Hamlet, az Othello, a Cyrano. A szerepre való felkészülés keserves folyamata. Ahogy egy-egy ismerős alak, például egy Huszti-féle Jago meg- vagy újjászületik.

„Ha egy színész megtalálta a kulcsot egy szerephez, övé lett testestül-lelkestül, van reggele, éjszakája, jó napja, rossz napja, ezeket élni lehet, mint saját boldog-nyomorúságos életünket, akkor ezt a pillanatot észre kell venni, meg kell jegyezni, mert ez a színészet ritka, boldog ünnepei közé tartozik. Akkor mindent lehet! Kukorékolni, vonyítani, harákolni, bőgni, trombitálni, mert az már egy hús-vér ember. Hibáival, erényeivel. Az már olyan...”

HUSZTI PÉTER 1944. május 4-én született. Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte. 1966-tól a Madách Színház színész-rendezője. SZOT-díjas, Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas, Érdemes művész.
1974-től a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít. 1988-tól a színházi főtanszak vezetője. 1994 és 2001 között az intézmény rektora. 2002-ben oktatói tevékenységéért Apáczai Csere János-díjban részesül.
1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Megjelent könyvei: Királyok az alagútban (1985) Emlékpróba (1995).